A DK és a Momentum között van egy külön rivalizálás is, s a mostani akciókkal a Momentum próbál átcsábítani szavazókat Gyurcsányéktól.
Háború vagy béke?
„Mind orosz, mind nyugati oldalon érzékelhető a kifáradás. Azt gondolom, eljöhet a békegalambok ideje, amelyben Ferenc pápának kulcsszerepe lehet” – mondta Schiffer, rátérve az orosz-ukrán háborús helyzet, illetve a szentatya budapesti látogatásának értékelésére. Viszont szerinte lehet ennek gazdasági oldala is, ugyanis, ha az amerikai globális befektetőcégek úgy ítélik meg, több profit van Ukrajna újjáépítésében, mint a hadiiparban, akkor már az Egyesült Államoknak is érdeke lesz befagyasztani a konfliktust.
Budaházy elnöki kegyelméről és a Mazsihisz-elnök reakciójáról
A terrorizmusért elítélt Budaházy Györgynek Novák Katalin köztársasági elnöki kegyelmet adott, ami a hazai nyilvánosságban, különösen ellenzéki körökben nagy port kavart. Heisler András távozó Mazsihisz-elnök egyenesen úgy értékelte a döntést, hogy ezzel vége az orbáni zéró toleranciának az antiszemitizmussal szemben.
„Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Budaházy Györggyel szemben igazságos az antiszemita, náci nézetek kiosztása” – mondta minderre Schiffer, aki a heisleri reakcióra utalva megjegyezte,
épp úgy lehet kikapcsolni a társadalom immunrendszerét, ha alaptalanul használjuk ezeket a vádakat.
Ám szerinte ha Budaházy antiszemita lenne, s törvénytelen cselekedeteket hajtott volna végre, még az sem lenne alap arra, hogy vele szemben tizenhét évig úgy folyjon eljárás úgy, hogy ezalatt szabadság-korlátozó intézkedés alá volt vetve.
A beszélgetés végén Schiffer elmondta, egyelőre nem bizonyosodott be, hogy Budaházy és csoportja antiszemita támadásokat hajtottak volna végre. Mindezek nyomán az expolitikus úgy gondolja, a Mazsihisz elnökének megnyilvánulása az üggyel kapcsolatban tökéletesen értelmezhetetlen, ráadásul még veszedelmes is.
A beszélgetés megtekinthető itt:
Nyitókép: Földházi Árpád